Országház (Parlament)

Szeméttelepből nemzeti jelkép

Ma már szinte elképzelhetetlen a budapesti Duna-part az Országház nélkül. A hatalmas kupola, a csipkeszerű tornyok és a Duna fölé emelkedő homlokzat annyira hozzátartozik a város látképéhez, mintha mindig is ott állt volna. Pedig a mai Kossuth tér helyén egykor egészen más világ fogadta az embereket.

A 18–19. században itt még egy hatalmas gödör húzódott, amelyet Pest városa szemétlerakóként használt. Évtizedeken keresztül ide hordták a város hulladékát, majd fokozatosan feltöltötték a területet. Innen származott a környék régi neve is: Tömő tér. A Duna-part akkoriban távol állt a mai elegáns városképtől: katonai raktárak, hajózási hivatalok, vízvezetéki telepek és gőzmalmok működtek itt, a környéket pedig sokáig inkább a város szélének tekintették.

A 19. század második felére azonban Budapest rohamos fejlődésnek indult. A város vezetői és a magyar állam egy olyan reprezentatív Duna-partot álmodtak meg, amely méltó lehet Európa nagyvárosaihoz. Így született meg az ötlet, hogy Magyarország új parlamentje éppen ezen az elhanyagolt partszakaszon épüljön fel. Az Országház tehát nemcsak egy középület lett, hanem egy egész városrész átalakulásának szimbóluma is.

Bőebben

A korszakban egy legenda is elterjedt, miszerint szándékosan úgy helyezték el az épületet, hogy a budai várból kilépő uralkodó elsőként az Országház monumentális tömegét lássa meg, emlékeztetve arra, hogy a hatalmat a nemzettel együtt gyakorolja.

Egy ország saját parlamentről álmodik

A magyar országgyűlésnek sokáig nem volt állandó otthona. A törvényhozás korábban Pozsonyban ülésezett, majd Pest-Budán ideiglenes helyszíneken működött, például a Nemzeti Múzeumban, a Vigadóban vagy éppen különböző bérelt épületekben.

Már a reformkor idején felmerült egy önálló országház gondolata. Pollack Mihály is készített terveket egy parlamentépületre, de ezek végül nem valósultak meg. Az első tervpályázatot 1844-ben írták ki, ám az 1848–49-es forradalom és szabadságharc félbeszakította a folyamatot, a tervek jelentős része pedig elveszett.

Az 1860-as évekre egyre sürgetőbbé vált egy korszerű parlamenti épület megépítése. 1865-ben Ybl Miklós tervei alapján rekordidő alatt felépült egy ideiglenes képviselőház a mai Bródy Sándor utcában. A ma is álló épületben jelenleg az Olasz Kultúrintézet működik. Már ekkor egyértelmű volt azonban, hogy Magyarországnak előbb-utóbb egy monumentális, állandó országházra lesz szüksége.

A döntés végül 1880-ban született meg. Az Országgyűlés törvényben rendelte el az új parlament felépítését a Tömő téren. Sokan vitatták a helyszínt. Túl távolinak, túl drágának és túl problémásnak tartották a vizenyős Duna-parti területet. Végül mégis itt kezdődött el Budapest egyik legnagyobb építkezése.

A pályázat, amely megváltoztatta Budapest látképét

Az 1881-ben meghirdetett tervpályázatra tizenkilenc építészeti terv érkezett. A korszak legjelentősebb magyar és nemzetközi építészei pályáztak: Hauszmann Alajos, Otto Wagner, Schickedanz Albert és más neves alkotók is elkészítették saját elképzeléseiket.

A győztes végül Steindl Imre lett monumentális neogótikus tervével.

A választás nem volt véletlen. A korszak politikai elitje az angol parlamentarizmust tekintette mintának, és a londoni Westminster-palota neogótikus világa nagy hatással volt a döntéshozókra. Steindl azonban egy teljesen egyedi épületet alkotott, amelyben a barokk térszervezés, a monumentális tömegformálás és a neogótikus részletképzés különleges egységbe olvadt össze.

Az Országház teljesen szimmetrikus lett. A központi kupola két oldalán kapott helyet az egykori alsóházi és felsőházi ülésterem, amelyek egymás tükörképei. A kupola nemcsak építészeti központ, hanem szimbolikus jelentésű elem is lett: a nemzeti egységet és a törvényhozás közös terét jelképezte.

Tizenhét év építkezés

Az építkezés 1885-ben kezdődött, és már az első pillanatokban világossá vált, hogy rendkívül bonyolult feladat vár a kivitelezőkre. A Duna közelsége és a magas talajvíz miatt hatalmas alapozási munkákra volt szükség. Több mint 176 ezer köbméter földet mozgattak meg, vörösfenyő cölöpökkel erősítették meg a talajt, majd egy közel húszezer négyzetméteres betonréteget alakítottak ki az épület alatt. A korban ez elképesztő mérnöki teljesítménynek számított — különösen úgy, hogy szinte minden munkát kézzel végeztek. A betont lovaskocsikkal szállították, kézzel keverték és döngölték.

Az építkezés során mintegy 40 millió téglát, félmillió díszkövet és közel 40 kilogramm 22-23 karátos aranyat használtak fel. Az épületen átlagosan ezer ember dolgozott közel két évtizeden keresztül.

Külön előírás volt, hogy az Országház lehetőleg magyar alapanyagokból és hazai mesterek bevonásával épüljön fel. Egyedül a főlépcsőház monumentális gránitoszlopai érkeztek Svédországból. Érdekesség, hogy a világon összesen tizenkét ilyen oszlop készült: nyolc Budapestre, négy pedig a londoni parlamentbe került.

Az eredeti tervek szerint az épületnek az 1896-os millenniumi ünnepségekre teljesen el kellett volna készülnie. Ez végül lehetetlennek bizonyult, ezért a munkálatokat átütemezték. Először a külső homlokzatot és a kupolát fejezték be, hogy az Országház kívülről már késznek tűnjön az ünnepségekre, miközben belül még évekig folyt a munka.

A részletek palotája

Az Országház méretei ma is lenyűgözőek. Az épület 268 méter hosszú, 123 méter széles, kupolája pedig 96 méter magas — ez a szám szimbolikusan az 896-os honfoglalás évére utal. Az épületben 27 kapu, 29 lépcsőház, 13 lift és összesen 691 helyiség található. A homlokzatot és a belső tereket több száz szobor díszíti, miközben minden részletnek saját jelentése van. A korlátokon mákgubók, juhartermések és margaréták jelennek meg, a magyar növényvilág motívumai pedig szinte végigkísérik az egész épületet.

A belső terek kialakításában a korszak legjelentősebb magyar művészei vettek részt. Lotz Károly freskói, Róth Miksa üvegablakai, Scholtz Róbert díszítőfestései és a Zsolnay-gyár kerámiadíszei mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Országház ne csak politikai központ, hanem összművészeti alkotás is legyen.

Steindl Imre rendkívül szigorúan felügyelte a kivitelezést. Számára az Országház nem egyszerű épület volt, hanem egyetlen nagy egység, ahol minden részletnek ugyanazt az építészeti gondolatot kellett szolgálnia.

Az Országház ma

Az Országház ma Magyarország egyik legismertebb épülete és Budapest egyik leglátogatottabb történelmi helyszíne. A kupolacsarnokban 2001 óta itt őrzik a magyar koronázási jelvényeket, köztük a Szent Koronát, az országalmát és a királyi jogart.

A látogatók ma bejárhatják a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, az egykori főrendiházi üléstermet és az Országgyűlés történetéhez kapcsolódó kiállításokat is.

Az Országház így nemcsak a magyar törvényhozás otthona, hanem Budapest egyik legerősebb építészeti szimbóluma is - egy olyan épület, amely szó szerint egy egykori szeméttelepből emelkedett Európa egyik legismertebb parlamenti palotájává.

A képek forrása: Parlament hivatalos oldala, Kurka Géza fotográfus